Fekete nadálytőültetés

Itt mifelénk abban a kis faluban, ahol felcseperedtem, mindig nagy becsben tartottuk és tartjuk ma is a gyógynövényeket. Előfordul az is, hogy kertjeinkben is ültetünk szép számmal, mivel többnyire ismerjük jótékony hatásaikat, ennek köszönhetően igen gyakran használjuk is főzeteiket kisebb-nagyobb egészségügyi, netán szépészeti gondjaink enyhítésére.

A minap is azzal voltam elfoglalva, hogy az egyik hazai gyógynövényünket, a fekete nadálytőt, ami nedves rétjeinken honos növényfaj, elültessem kiskertemben. Remélem, annak ellenére, hogy mi itt a Mátra lábánál élünk, magasabb tengerszint felett, mint rétjeink, jól fogja magát érezni.

Szeretném, ha az a néhány tő, amit ajándékba kaptam, sok-sok éven keresztül dísze lenne kiskertemnek. Elsősorban azért, mer számomra igen fontos és kedve családtagomtól kaptam, másod sorban azért, mert szép, tetszetős az egész növény, főleg a virága, harmad sorban pedig azért, mert igen hasznos növény.

Bár a virága mérgező alkaloidokat tartalmaz, amelyek a gyomorban és a bőrön keresztül könnyen felszívódnak és megnövelik a májmérgezés veszélyét, de egyéb növényi részei hatékonyan használhatók borogatásra vagy kenőcsként.

Friss levelét levélborogatásként, szárítottan, illetve ülőfürdő készítéséhez; gyökerét frissen és szárítva, de porrá őrölve is lehet használni borogatásnak.

A népi gyógyászatban sokféle célra használják, külsőleg kitűnő hatása van a fekélyekre és a csonttörésekre, égési és más sérülésekre, duzzanatok borogatására. Hatásos szer még a reuma, ízületi gyulladás, megerőltetés, csontfájdalmak, sebek, vérömlenyek, zúzódások, ficam, rándulás, bénult végtagok fájdalmainak enyhítésére, de tüdőbetegségek kezelésére is.

Miután sikeresen elültettem a növényeket, elterveztem, hogy készítek pár fotót és elküldöm családtagjaimnak, de meglepetésemre az okos telefonommal nem tudtam fényképezni, mert a kamerája elromlott.

Szerencsére kéznél volt a samsung telefon szervíz budapest elérhetősége, akik futárszolgálaton keresztül segítettek a készülék megjavításában.